Nem kivételes, hogy egyes hazai településeinken meglehetősen turbulensek a politikai viszonyok – a minap a gödi állapotokról írtunk –, de ami Gyömrőn van, az valóban egészen elképesztő.
Több képviselő lemondott, volt, aki a frakciójából lépett ki, a polgármestert egyszer már elítélték bűncselekmény miatt,
ezért lemondott, de újra elindult és meg is választották, majd megfosztották a mandátumától, ennek ellenére 2019-ben ismét a város vezetője lett. Ám most újra büntetőeljárás folyik ellene. Nemrég engedték ki az előzetes letartóztatásból, most házi őrizetben van, s azt fontolgatja, aktívan bekapcsolódik a lakásából a munkába.
Elítélték, lemondott, győzött, megfosztották a címétől
De a helyzet megértéséhez 2002-ig kell visszamenni, attól az időponttól kezdve az egyesületi formában működő Gyömrő 2000 Kör tagjai alkották a képviselők többségét, élükön pedig Gyenes Levente polgármester – aki jól menő vállalkozó volt, biztonsággal, őrzés-védelemmel foglalkozott a cége – állt, aki sokáig közmegelégedésre irányította a 15 ezres Pest megyei várost, a civil szervezet mellett a pártok alig-alig tudtak labdába rúgni.
Azután robban a bomba, 2014-ben bűncselekmény elkövetésével gyanúsították meg a település vezetőjét, aki azonban olyan népszerű volt, hogy a helyiek még szimpátiatüntetést is tartottak mellette a város fő terén, igaztalannak tartva a vádakat ellene. Ez azonban nem hatotta meg a hatóságokat, végül a Szegedi Ítélőtábla – helyben hagyva az elsőfokú ítéletet – folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt jogerősen
kilenc hónap, két évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte.
Emiatt Gyenes 2016 májusában lemondott a polgármesteri címéről, bár az emiatt kiírt időközi választáson újra elindult és 77,4 százalékkal, azaz hatalmas fölénnyel győzött, a független ellenfele alig több mint 21 százalékot kapott.
Ám a Pest megyei kormányhivatal méltatlansági eljárást kezdeményezett ellene, amelyet a képviselők nem fogadtak el, így a bíróság fosztotta meg a polgármesteri címétől. Az újabb időközi választáson a Gyömrő 2000 Kör már nem őt indította – hiszen ekkorra már már egyre kínosabb lett az egyesület számára Gyenes és viszont – hanem Mezey Attila alpolgármestert, aki simán győzött.